Keresés a Bibliában

Isten országa és az Emberfia eljövetele (Mt 24,26-28.37-41)

20Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember azt előre kiszámíthatná. 21Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! Mert az Isten országa közöttetek van!
22A tanítványoknak pedig ezt mondta: Jönnek majd napok, amikor szeretnétek akár egyetlenegyet is látni az Emberfiának napjai közül, de nem láttok. 23Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van – ne menjetek oda, és ne fussatok utána! 24Mert ahogyan a villám az egész égbolton egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján. 25Előbb azonban még sokat kell szenvednie és megvettetnie ettől a nemzedéktől. 26És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: 27ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. 28Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; 29de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. 30Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. 31Aki azon a napon a háztetőn lesz, a holmija pedig a házban, ne jöjjön le, hogy elvigye, és aki a mezőn lesz, az se forduljon vissza! 32Emlékezzetek Lót feleségére! 33Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti, megtartja azt. 34Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 35Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 36Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. 37Azok pedig ezt kérdezték tőle: Hol, Uram? Ő pedig így felelt: Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is. 29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

17,21 közöttetek: Más értelmezés szerint: bennetek

17,36 Ez a vers egyes kéziratokban nem található